BPPR

 Az élet többek között azért is tűnt eddig olyan csodásnak itt, mert semmiféle hivatalos szervvel semmilyen kontaktust nem kellett létesítenem. Onnanól kezdve, hogy a vonat letett minket Prágában, egészen a közelmúltig mindent elintézett nekünk az angyali HR-es kollegina. Egyszer ugye minden csodának vége szakad. Néhány hete a HR-es kollegina megdobott egy rövidke elektronikus levéllel, mely arról szólt, hogy foglalt nekünk időpontot, és el kell mennünk a Külföldi Hivatalba. Nem tudjuk mi lehet a precíz megfogalmazás. Idegenrendészeti? Bevándorlási? Mindegy is. Idebenn Foreigner's Office-ként emlegette mindenki, hát a én is átvettem ezt a kifejezést, és félretettem a nyelvi aggályaimat. 

Az e-mail kézhezvételétől számítva mindenesetre 1 hétre előre megvolt a házi feladatunk nekünk és még sokan másoknak, tekintve, hogy a következő iratokra volt szükség a Hivatali Látogatáshoz:

- 2 űrlap, amit Bálint és én töltünk ki, ravaszul teletűzdelve az ilyenkor megszokott beugratós kérdésekkel 

- 1 űrlap, amit a főbérlőnk tölt ki. Mr. Főbérlő szerencsére rutinos, így tudta, hogy a komolytalannak tűnő féloldalas lapkát ügyvéddel kell hitelesíttetnie. Mindezt remekül meg is vitattuk mutogatva, miközben ad hoc angol szavakat is bedobtunk a társalgásba. A baráti hangulatot a Rézangyalos pálinka garantálta, ami igencsak megnyerte Mr. Főbérlő tetszését. Szerintem legközelebb is szívesen közreműködik a hivatali ügyeinkben.

- Házassági anyakönyvi kivonat (kész csoda, hogy megtaláltam). Persze az, hogy angolul is rajta van minden, nem elég. Hitelesített cseh fordítást kell hozzá csatolni. Ezt szerencsére a kollegáim intézték, így néhány nap múlva meg is kaptam a nemzetiszín madzaggal átkötött, agyonpecsételt papírdarabkát.

- Munkaszerződés eredeti példánya. Még a próbaidőmet töltöm, de a saját példányom máris eltűnt valamelyik otthoni fiók mélyén. A HR-estől megkaptam az eredeti irodai példányt, de megesketett, hogy nem hagyom el. Innentől úgy mászkáltam az utcán, hogy a kezem mindig a táskámon volt, mintha csak néhány kiló arany vagy egy nyertes lottószelvény lenne benne.

- A szerződés mellé valami szuper-hivatalos céges háromsoros, hogy igen, én tényleg, de tutira itt dologozom, és igen, egész bizti, hogy én vagyok az.

- Igazolványképek. A közeli plázában sikerült készíttetnem egy elég szerencsétlen sorozatot, de nem izgatott. Megrészegített a sikerélmény, hogy 1. találtam fotózós helyet, 2. megértettük egymást a csávóval.

- Útlevelek. (Most véletlenül mindkettőnkéről tudtuk, hol vannak)

- Itteni TB kártyák (Ezt már egy hónapja megkaptam, azóta még nem sikerült elhagyni)

Szóval. Miután összegyűlt a dossziényi irat, felkerekedtünk. Persze ez is komoly előkészületeket igényelt, a HR-es ezúttal ugyanis nem kísért el. Persze felajánlotta, de láttam, hogy ez az utolsó, amit kíván magának, és már így is a munkakörén túlmenően segített nekem mindenben eddig. Tehát magabiztosan megnyugtattam, hogy elintézzük egyedül. Kaptunk egy részletes útbaigazítást, hogy mikor hol kell átszállni, mert persze az intézmény egy általunk nem ismert, messzi kerületben van.

Láss csodát, megtaláltuk a fura, autóút mellett árválkodó épületet. Innentől csak annyit tudtunk, hogy van egy lefoglalt időpontunk. Mindenesetre beigazolódni látszott, amire a többiek célozgattak, és amit nem akartam elhinni nekik: mármint az, hogy lehet, hogy a kifejezetten külföldiekre szakosodott ügyintézők egyáltalán nem beszélnek angolul. Mindenesetre az épület 3 különböző bejárata tele volt kiragasztott információkkal, de kizárólag cseh nyelven. Gondoltuk ez EU feliratú ajtóval nem nagyon lőhetünk mellé. Beléptünk, követtük az EU nyilakat, és egy váróterembe érkeztünk. Kissé összezavart, hogy az EU-s váró tele volt fekete és ázsiai emberekkel, de aztán úgy döntöttünk, hogy jó helyen állnuk, és a bizti kedvéért téptünk egy sorszámot (774-es) a cseles automatából. Az automata azért volt cseles, mert a képernyőn világított egy angol zászló. Arra számítottunk, hogy ha megnyomjuk, végre özönlik majd az angol infó, hogy merre hány méter. Nos nem. Az angol zászló megnyomására maradt a cseh infó és kijött egy sorszám. 

Leültünk a váróban, ami tele volt plakátolva hasznosnak tűnő infókkal. Csehül. Egy kifejezés esetén nem sajnálták az energiát a fordításra, így azt, hogy "No enter" 4 nyelven is elolvashattuk minden létező ajtón. Az időpontom 11:30-ra szólt. Arra számítottam, hogy valaki majd kiszól fél 12-kor, mondja a nevem, és már mehetünk is! 11:45-kor még semmi előrelépést nem tapasztaltam, a biztonság kedvéért tépett sorszámom pedig még nagyon messze volt, így felhívtam a HR-est, hogy miatosz. Felhívta a hivatalt, majd visszaszólt, hogy hááááát a másik bejáraton kellett volna bemennünk, ott a recepció, ott fognak segíteni.

Felcihelődtünk, lebaktattunk, megkerültük az épületet, beléptünk a másik bejáraton egy nagyobb váróba. Tényleg ott egy recepció, és egy angolul beszélő hölgy. Mondjuk, hogy időpontunk van, mit kell tenni. Nagyon helyes, segítőkész, bezárja a kaszniját, átkísér minket egy másik kasznihoz, ahol egy fickó van. Elmagyarázza neki csehül, hogy mi a helyzet velünk. Kikeresik a nevemet egy listáról, és lám tényleg ott van. A csávó valami stika sorszámosztóból tép nekem egy új sorszámot (801-es), majd bekalauzol minket a kasznijába, aminek van egy hátsó ajtaja. Azt mondja jobbra, aztán föl az elsőre. Érzem, hogy sínen vagyunk. Új sorszám, titkos ajtó, minden, ami kell. Hát mondanom se kell, hogy jobbra, föl az elsőre, és ugyanott vagyunk, ahol az előző fél órát töltöttük. Az EU váró tele vietnámiakkal.

Mindegy. További 20 perc után felvillan az első sorszámunk (774-es), amit magunk szereztünk időpont foglalástól függetlenül. Bemegyünk vele. Ügyintézőnk egy néni, akitől a vidám cseh köszöntés után megkérdezem, beszél-e angolul. A válasz egy határozott "nye", vagy mi, és fejrázás. Na, szuper, gondolom, ez mulatságos lesz. És tényleg. Adogatjuk az iratokat, mutogatunk, mosolygunk. A néni időnként hosszasan magyaráz valamit csehül, amiből egy szót sem értünk. Az a szerencse, hogy ellentétben az otthoni morcos ügyintézőkkel, ez a néni roppant szívélyes és vidám. Mindent felhasználunk, amink van: szótár, telefonos segítség, cseh szavak, gesztikuláció, kisebb színházi előadás, majd a végén egy fiatalabb ügyintéző, aki tud angolul, és a legkomplikáltabb kérdésekben a segítségünkre siet, mielőtt megkapnánk az Oscar-díjat.

Egy órával később elégedetten távozunk, abban a tudatban, hogy hamarosan jön a második felvonás. Június végén vissza kell mennünk, hogy a most kiállított ideiglenes helyett megkapjuk a végleges papírokat. Nem lehet itt unatkozni, kérem.

 

1. Szinte egész nap angolul beszélek, és ez a nap végére totál lefáraszt.

2. Érkezésem után az angolom látványosan javult, majd mint egy túlterhelt buborék, kipukkant, ami azt jelenti, hogy a legelemibb szavak sem jutottak eszembe, totál lefagytam. Most kezdek újra formába lendülni, de az elfeledett szókincsemet valahogy újra kell éleszteni.

3. Csehül természetesen nem tudok. Azért néhány kifejezést és szót már elsajátítottam, amivel a helyieket garantáltan fel lehet dobni, illetve bizonyos dolgokat időnként megértek. Lesz még ebből nyelvtanfolyam.

4. Négy napra hazatértünk hétvégén, én most először, mióta kiköltöztünk. A Keletiben többször eljátszottam magamban a "Jé, magyarul beszél!", "Persze, mert magyar, te hülye." párbeszédet.

5. Négy nap Budapest után viszont Prágában elfelejtettem meglepődni, mikor valaki magyarul szólalt meg mellettem az utcán.

6. Összességében tök jó boldogulok, de nagyon zavar, hogy nem tudom magam olyan sokszínűen és pontosan kifejezni, mint otthon. Az általam szívesen használt nyelvi humorról is nagyrészt le kellett mondanom egyelőre. Mondhatnám a személyiségem egy része elveszett, ha ez nem hangozna túlontúl drámaian.

 

Régóta nem írtam, de ennek oka volt. Azokon az estéken, amikor alkalmam lett volna megírni ezt a bejegyzést, újabb és újabb szórkaozóhelyeket látogattunk meg, így csak görgettem magam előtt ezt a fontos témát, de így legalább gazdagabb lesz az anyag, amit így is inkább több részre fogok darabolni. Szóval az egész a welcome partymmal kezdődött, ami még áprilisban lett megejtve. Jó dolog reklámosok közé érkezni, mert kisujjukban az underground éjszakai élet. Az ügynökségen pl. két kollégának is van mellékesben egy-egy szórakozóhelye, így adta magát, hogy az estét egyikük kocsmájában, a beülős-dumálós Žluta pumpa nevű helyen kezdjük. A név sárga kutat jelent, méghozzá azt az ódon pumpálós fajtát, ami vasból van, és néhány még van belőle Prága szerte. A kolléganőmtől megtudtuk, hogy egyszer a hatóság elszállította a kutat a kocsma elől, mondván, hogy régi, és nem jó semmire. Néhány hónapra rá az önkormányzati választások keretében egy szavazatvadász képviselő a környéket járva betért a kocsmába, és megkérdezte, mit tehetne értük. Kocsmáros kolléganőm azonnal rávágta, hogy szeretnék visszakapni a kutat. És lőn csoda, két hét múlva a kút visszatért, ráadásul stabilan lebetonozták, hogy az érdeklődő fémtolvajok ne vihessék el. A helyen a búzasör (is) nagyszerű, ami mellé a bulimon hatalmas zöldségtálakat hoztak tunkolós szószokkal. Mindenesetre ez volt az első egészséges tál étel, amit Prágában láttam. (A Zluta Pumpába azóta többször visszatértünk, és vigyázni kell velük, mert az is előfordult, hogy éjfél körül egy akkora csülköt szolgáltak fel, mint a fejem.)

 A bulimon aztán sok egyéb mellett addig-addig beszélgettünk az éjszakai életről meg a budapesti romkocsma kultúráról, hogy a kollégák úgy döntöttek, átvisznek minket a másik ügynökségi munkatárs kocsmájába is, mert az alapján, amit a hazai kocsmakultuszról meséltem és mutattam, valószínűleg bejönne. Nos, nem tévedtek. A hely Druhe patro, azaz Második emelet névre hallgat. Igen, kitaláltátok, egy ház második emeletén található, és olyan, mint otthon: ha nem tudod, hogy be kell menni a kapualjba, majd fölbaktatni a régi lépcsőházban a másodikra, akkor nem sok minden utal arra, hogy bent egy tágas klub működik.

Valamikor nyilván itt is egy család lakhatott, bár otthonnak nem lehetett mindennapi, mert a belmagasságot úgy 6 méterre saccoltuk. A hely olyan, mintha valakinek a nappalijába csöppennél, a bárpulttól, a színpadtól és a diszkógömböktől eltekintve. Nem az otthoni lomtalanítós enteriőr jellemzi, inkább egyfajta cool elegancia. Természetesen ide is többször visszatértünk azóta. Egyik alkalommal például egy magyar zenekar, a Cimbaliband koncertjébe futottunk bele, ami igazán szuper volt, és nem csak a honvágy miatt. Ha otthon elcsípitek egy koncertjüket, feltétlenül hallgassátok meg őket, amolyan magyar és balkáni világzenét játszanak elég virtuóz módon. Amikor a cimbalmos bekötött szemmel játszott, a csehek is és mi is sikítoztunk a sörünk felett. Folyt köv.

 

 

 

 Írok nektek kicsit részletesebben a žižkovi tévé toronyról. Nemcsak azért, mert itt megyek el előtte minden nap, hanem mert tényleg megkerülhetetlen része a városnak. Természetesen átvitt értelemben.

A torony a maga 216 méteres magasságával mindenhonnan látszik, szerves része lett Prága látképének, amit én egyébként nagy örömmel veszek, mert segíti az elég esetleges tájékozódási képességeimet. 

A tornyot ne úgy képzeljétek el, hogy áll valami domb tetején a város szélén. Úgy képzeljétek el, mintha mondjuk a Blaha közepén állna. Elkészültekor mindez természetesen igencsak megosztotta a prágai közvéleményt: valamely szélsőséges oldalon mindenki állást foglalt, és meg kell mondani, hogy a többség inkább utálkozott. A tornyot 1985-ben kezdték építeni, és 1992-re lett kész, fogadtatása pedig hasonló volt, mint annak idején az Eiffel-toronyé. Prága meg volt botránkozva. Az idők során aztán enyhült az ellenszenv, és ma már egyre többen vannak azok, akik megkedvelték a rakétakilövő állomásra, vagy mint B! találón megjegyezte óriási elektromos hajsütőre hasonlító óriást.

A Václav Aulický és Jiří Kozák által tervezett torony egyébként antenna funkciója mellett otthont ad néhány rádió és tévéállomásnak, és persze mára már turisztikai látványosságként is működik. 93 méter magasan üvegkalitka öleli körbe, melyből remek kilátás nyílik egész Prágára és környékére, valamint egy étterem is működik valahol a csőben.

A bizarrságot fokozandó 2000-ben ideiglenes kiállításként foglaltak helyet a tornyon a fura, felfelé mászó, arc nélküli fekete óriásbabák, melyek David Cerny szobrász találékonyságát és egyben enyhén beteges gondolatvilágát dícsérik. Az ilyeténképpen feldíszített toronyról a csehek talán úgy gondolták, hogy ha már lúd, legyen kövér, mindenesetre a babák olyan népszerűségre tettek szert, hogy az ideiglenes kiállítás véglegessé vált, a babák azóta a toronyhoz tartoznak.

 Én mindenesetre nagyon szeretem a böhöm hajsütőt. Talán mert ez volt az első, amit megnéztünk, mikor megérkeztünk, talán mert itt találtunk először ingyen wifit, mert ide engedték be először Batyut szó nélkül, vagy mert mindenhonnan látszik, és tudom, hogy a toronytól biztosan hazatalálok.

 

 

 - és előszeretettel csempésznek köménymagot minden fajta pékáruba, vagy bármibe, ami ehető.

Az alábbi röpke összegzéssel tudok szolgálni 2 hét után:

- a csehek alapvetően nagyon kedvesek, kivéve természetesen néhány vendéglátóst

- a város tele van gyerekekkel 

- a város tele van kutyákkal

- a város tele van parkokkal

- a csehek imádják a gyerekekeket, a kutyákat és a parkokat

- minden kisközértet vietnámi visz

- konzervnyitót ugyanakkor egyikben sem tartanak, sőt a nagy Billában sem

- a csehek viszonylag őrülten vezetnek, viszont a legváratlanabb pillanatokban állnak meg a zebránál, hogy előzékenyen átengedjenek, akkor is ha még csak közelítesz a járda széléhez

- a közlekedés szuper, bár a villamosvezetők is viszonylag őrülten vezetnek, főleg lejtőn lefelé

- valami furcsa oknál fogva, még sosem láttam dugót, nem értem, talán tényleg sokan használják a metrót

- bringázni állítólag igencsak veszélyes

- a kávémetál terepjárók roppant népszerűek márkától függetlenül

- amúgy természetesen a Skodák uralják az utakat

- a Vltava vízminősége eltérhet a Dunáétól, mert iszonyúan szárítja a bőröm, csak most, két hét után kezd magára találni

- a legnépszerűbb kutyafajták: yorki, Jack Russel, magyar vizsla, francia bulldog, pitbull

- a helyi 4-6-os, a 22-es villamos, egyszerűen mindenhol szembejön.

- tovább van világos, mert fél órával később megy le a nap

Nagyjából ennyi. Eddig eléggé bejön.

Magánban már elég sokat lelkendeztem különböző felületeken a prágai kutyatartással kapcsolatban, de úgy érzem, itt is össze kell foglalnom a lényeget.

Nem tudom, hogy pl. egy amerikai hogy értékelné, amit itt tapasztal, de ha Magyarországról érkezel, és kutyás vagy, biztosan le fog esni az állad. Magyar szemmel nézve, ez a város egy kutyaparadicsom. És mindez azért lehetséges, mert egyszerűen más az emberek felfogása a témáról. Itt nem az van, hogy "szeretjük a kutyákat, csak..." vagy "szeretjük a kutyákat, de...". Itt egyszerűen az van, hogy "Szeretjük a kutyákat." Pont.

A kutya tényező, amit figyelembe vesznek a mindennapi élet során. A kutyásokra és a kutyákra gondolnak. Amúgy nyilván nehéz is szem elől téveszteni a tényt, mert rengeteg kutya van a városban. Persze ez igaz Budapestre is, de ott mindezt kicsit szükséges rosszként kezelik (a kutya nem városba való, hanem vidékre, nem lehet lakásban tartani, satöbbi, satöbbi blabla).

Először is szerencsés adottság Prágában, hogy rengeteg park van. Komolyan, kis túlzással szinte minden sarkon belebotlik az ember egybe. Ezeket a parkokat pedig lelkesen használják az emberek. Lépten-nyomon fűben fekvő, söröző, tollasozó emberekbe botlasz, amitől kedélyes majális hangulat uralja a várost. Úgy tűnik, hogy az itteni kamaszok szívesebben lógnak a parkokban, mint a plázában, szóval egészségesebbnek tűnik a beállítottság. No de elkanyarodtam. Szóval ezekben a lelkesen használt parkokban magától értetődő, hogy helyük van a kutyáknak. A parkokban egyértelműen jelölik, hogy hol kell pórázra venni őket, és hol futkoshatnak szabadon. Ezeket a futtatókat nem úgy kell elképzelni, mint esetenként otthon, hogy egy szarszagú 20m X 1m-es földdel felszórt, elkerített területen szorongsz. Itt ugyanis nincsenek kerítések. A kutyák számára mindenhol hatalmas, fás, füves területek állnak rendelkezésre, a pórázos és póráz nélküli övezetet csak kis táblák vagy a földre festett ikonok jelzik.

A másik örömhír, amit talán már említettem, hogy mindenhol van kihelyezett kutyakaki zacsi. Tévedés ne essék, itt is szép számmal vannak bűzölgő kis kupacok a fűben. Sajnos sokan otthagyják a cuccost. A különbség csak annyi, hogy ha kulturált, szabálytisztelő kutyatulajdonos kívánsz lenni, megvan rá minden lehetőséged. A lebomló papírzacsikat nem lopják el, és biztos, hogy 10 m-en belül találsz egy szemetest, ahova kidobhatod. Ez őrületes komfort az otthoni gyakorlatommal szemben, ahol elindulok sétálni 2-3 adag zacsival, amik a zsebemben puffadnak, majd ha Batyu alkotott, akkor a felülreprezentált Hegyvidéken esetenként 15-20 percig gyalogolok a bűzölgő adaggal a kezemben, amíg találok egy szemetest (vigyázz, nem kutyakaki gyűjtőt, csak azt a sima sárgát).

Az, hogy a kutyádat beviheted magaddal helyekre, alap. Természetesen itt sem lehet mindenhova, pl. élelmiszerboltokon kint van a tiltó tábla általában. De a többi helyet illetően általában igen nagy szabadsággal mozoghatsz a kutyával. Eleinte mindenhol a magyar gyakorlatot követtük, hogy B! bement előre és megkérdezte, bemehetünk-e mi is. Néhány alkalom után leszoktunk róla, mert teljesen értetlenül néztek ránk, és sietve vágták rá, hogy persze. Most már tehát lazán mozgunk Batyuval, visszük étterembe, kocsmába, vietnámi kifőzdébe, kilátóba kérdés nélkül. Ha beülünk valahova, általában kérés nélkül hozzák a vizet a kutya elé, a legtöbb helyen több kis színes kutyatálat tartanak. Sőt, múltkor megütközve tapasztaltuk, hogy a plázában is kedélyesen sétáltak különböző ebek a gazdáik mellett. Persze én ettől mindig olyan vagyok, mint az egyszeri hülyegyerek, és bökdösöm B!-t, hogy nézd, basszus, látod??? Majd leszokom róla, ígérem, de hát tiszta Alice Csodaországban. Hab volt a tortán, hogy mikor bankszámlát próbáltunk nyitni, a bankba is szó nélkül beengedték Batyut. Miközben mi tárgyaltunk a szükséges papírokról, az egyik kiskosztümös alkalmazott mögénk telepedett, és az elégedetten nyögdécselő kutya hasát vakarászta.

Az otthon gyakorta jellemző kisgyerekes anyák vs. kutyatartók ellentét itt nemigen létezik. Leginkább amúgy azért, mert a két csoport meglepően nagy arányban fedi egymást. Mikor reggel munkába megyek, egymás után jönnek szembe az általában tök fancy, napszemüveges kismamák. A babakocsi fogantyújához általában hozzáfogják egy, időnként 2 kutya pórázát, és mennek a parkba. Vagy a műanyag bringás totyogóst fogják (sok a veszélyesen lejtős út), és a kutya szabadon követi őket. Nincs para. A kutya az élet kellemes, megszokott, természetes része. Nincs túldramatizált hiszti, hogy ne menj oda, ne nyúlj hozzá, ne simogasd meg. Egyfajta egészséges óvatosságot látok inkább. Cserébe a gyerekek számára sem félelmetes mumus a kutya, és jólneveltebben állnak hozzá a kérdéshez, nem kergetik, nyúzzák, püfölik az állatot. A játszóterekre természetesen itt sem engedik be a kutyát, DE gondoltak rá, hogy mindegyik mellett legyen egy "kutyaparkoló". Egy hely, ahova kikötheted az ebet, amíg a gyerek játszik, és ahonnan a kutya lát téged, valamint te is látod a kutyát.

A szabadság, amennyire látom, itt azt hozza magával, hogy a kutyások felelősségteljesebben kezelik a szerepüket. A vadabb kutyákat a megengedő felirat ellenére pórázon vagy szájkosárban tartják, a szabadon kószáló lények pedig nagy valószínűséggel barátságosak. Bunyó persze itt is van néha (múltkor az iroda ablakából figyeltük, ahogy 4-5 kutya egymásnak ugrott a parkban), de komolyabb balhét még nem láttam.

Mindezeknek egyébként komoly hatása van az emberek és a kutyák életére is. Az enyémre például annyiban, hogy nem kell aggályos gonddal megterveznem a napomat. Bemehetek vele az irodába, aztán vihetem magammal ebédszünetben, majd át a bankba ügyintézni. Nincs ez a folyamatos para, hogy juuuj, előbb haza kell mennem letenni Batyut, mert hova teszem, hol hagyom, hova kötöm, nem maradhat ott egy órát, érte kell mennem, hogy levigyem sétálni, stb. Elképesztő könnyebbség.

A kutyák életére nézve is komoly a hatás. Egyszerűen jobban szocializáltak, mert rengeteg inger éri őket. Meg kell tanulniuk viselkedni az irodában, az étteremben, a bringásokkal, gyerekekkel, kutyákkal teli parkban, vagy a helyi BKV-n, ahol a "kutyajegy" csak feleannyiba kerül, mint az "emberjegy". Megszokták, hogy viszik őket az "ember-helyekre". És persze, ahogy elnézem, mindez nem okoz nekik különösebb gondot, vidáman alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez. Hozzá kell tennem, hogy Batyu is vidáman alkalmazkodik, de pont azért, mert mindenhova magammal vihetem, és nem kell őt otthonra száműznöm, rettentően elfárad a nap végére. Nincs hozzászokva, na.

Végezetül pedig, az állatok népszerűségére való tekintettel elképesztő számban található a városban kutya-felszerelés bolt. Csak a szorosabb környékünkön eddig ötöt találtam, úgyhogy autó és házhozszállítás nélkül is van esélyem hazarángatni egy 20 kilós tápot.

Csoda, csoda, csoda! Nem számítottam rá, hogy ennyire kalssz lesz, na.

 B!-vel hétvégén felfedeztük a közeli plázát, és a vietnámi kisboltokat hátrahagyva végre megejtettünk egy normálisabb bevásárlást. A közértből a dm felé tartva, a földszinten útba esett egy mobiltelefon tartozékokat árusító bodega. Mivel az ájfónt az elmúlt két hónapban többször sikerült leejtenem, mint a régit egész életében, B! fölvetette, hogy vásároljunk rá egy borítót. Elkezdtük szemlélni a kínálatot. Az eladó, a kissé piknikus alkatú roma srác beszélt angolul, kérdezte segíthet-e. Mondtuk, hogy mit szeretnénk, mire az üvegpult túlsó oldalára kalauzolt minket, és mutatta a választékot. Megszemlélem a csiricsáré, színes tokokat, mondom B!-nek, hogy "Á, ezek gagyik!"

"Nem gagyi az." - érkezett rögtön a válasz a pult mögül. Igen, a srác természetesen magyar volt. Mondtam, hogy nem úgy értem, persze, hogy nem gagyik, nagyon szépek, csak nem akarok színeset. Szerencsére ettől megenyhült, és ha már ilyen szépen szót értettünk, elő is került egy ízléses átlátszó darab. Szóval most van tokom, lehet püfölni a telefont.

B! Csak szombat este jött, és nem volt ötletem, hogy mit csináljak addig. A Legszimpibb Kollegina még mondta csütörtökön kedvesen, hogy csináljunk valami programot, és kitalál valamit hétvégére, de azt gondoltam, hogy csak udvariaskodik, és majd "elfelejti" vagy "közbejön" valami. Ehhez képest reggel kaptam egy sms-t, hogy 1-kor fölcsípnek a pasijával, és megyünk ebédelni a vietnámi étterembe, amit már emlegetett. Beszökkentünk Batyuval az autóba, és viszonylag hosszas tekergés után (gyanítom, hogy majnem elhagytuk Prágát) megérkeztünk konkrétan Vietnámba. Áthajtottunk egy ázsiai kapun, és gyakorlatilag egy vietnámi kisváros közepén kötöttünk ki. Olyasmi volt amúgy, mint otthon a kínai piac, de valljuk be, oda se sokat járok, szóval nekem totál új volt az élmény. Prágában a vietnámiak a kínaiak. Már írtam, hogy a városban minden kisközértet ők tolnak. Gyanítom, hogy sokan ennek a kócerájnak a közelében laknak, így a kiskapun túl a vietnámi élelmiszert áruló kisboltoktól a fodrászig kozmetikáig, kifőzdéig minden van. Nos, mi egy ilyen kifőzdébe mentünk be. Ez tipikusan az a hely, amit magamtól, hogy is mondjam nem kerestem volna, de nagyon kellemes volt. A kajával nem volt sok molyolás. Az étterem kacsára szakosodott, csak annyit kell eldönteni, hogy sütve vagy főzve szeretné az ember. A pincér rendelés nélkül hozza mellé a tésztát, salátát, zöld teát, és a levest, amit az étkezés végén fogyasztanak. És azt kell mondanom, hogy isteni volt. És autentikus. Mi voltunk az egyetlen európai társaság, amúgy vietnámi családok hörpöltek körülöttünk jóízűen. Amúgy Zuzana és Jakub, az új haverok azért vágják ennyire a témát, mert Zuzana bátyja vietnámi lányt vett el feleségül, szóval első kézből tudják a tudnivalókat a témában. A Kis Vietnámot elhagyva elgurultunk a város másik végébe, ahol Z. és J. lakik. Mit ad isten egy park mellett (Prágában majdhogynem nehéz nem park közelében lakni), amiben mit ad isten van egy sörkert. Szóval oda átficcentünk egy kicsit ejtőzni. Ez a park amúgy talán csak azért különleges, mert az egyik legnagyobb Prágában. A neve Letná, avagy Letenské sady, és talán a Városligethez tudnám hasonlítani. Mindenesetre tele volt boldog emberekkel, kutyákkal, kisgyerekekkel, sportolókkal, lazuló kamaszokkal, akik mind az első igazán meleg délutánt élvezték a fűben, természetesen a kutyák, gyerekek és sportolók kivételével sörrel. A parkból amúgy isteni kilátás nyílik a városra, szóval jobb hely nem is kellett egy kis dumálásra. A sör után magára hagytam Z.-t és J.-t, hogy kicsit egymás társaságát is élvezhessék. Ilyen messze még sosem voltam a lakásunktól, de szerencsére előzékenyen elkísértek a metróig, és fölírták nekem egy papírra, hogy hol kell leszállnom. Mintegy 10 perc alatt otthon voltam, pedig azt hittem a világ végén vagyok. Este pedig megérkezett B!, akivel máris elvonultunk egy sörözőbe, hogy találkozzunk egy magyar haverjával, aki szintén nem rég költözött ki. Én meg még azt hittem reggel, hogy magányosan kell vergődnöm egész nap.

Nos, jelentem, van lakásunk! Mondjuk az idevezető út rögös volt. Szerdán este találtuk meg a pecót, majd rögtön el is döntöttük, hogy kivesszük. B! csütörtökön hazaugrott munka ügyben, és abban állapodtunk meg, hogy szombaton visszajön, hétfőn pedig megejtjük a költözést. Mármost ahogy kitette a lábát, kiderült, hogy az átmeneti szállásunkról - amit a cég foglalt - ki kell költöznünk, és át kéne mennünk egy másik szállodába. Ekkor azt javasoltam a hr-esnek, hogy inkább átköltözünk a lakásba, ha már úgyis megbeszéltük az ügynökkel, hogy kivesszük.

Előrebocsátom, hogy ez volt az egyetlen dolog, amit nem akartam egyedül intézni, mégis így alakult. A következőkkel telt a péntek:

1. Összecsomagolás a hotelben, levelezés az ügynökkel a bérleti szerződés különböző pontjairól.

2. Iroda, semmittevés.

3. Hr-essel vissza a hotelbe a csomagokért. Csomagokkal az irodába. Csomagok az autóban, én vissza a gép elé.

4. Kapok egy ASAP briefet bazmeg, mikor 1 óra múlva kell mennem átvenni a lakást. Csak mondom, egészen eddig semmi munkám nem volt.

5. Összedobok egy scriptet, távozunk a hr-essel és a csomagokkal.

6. Találkozunk az ingatlanossal, akinek nincs sok ideje. Aláírom a szerződést, és le akarok menni a ház alatti bankba, hogy pénzt váltsak a foglalóhoz. Nem váltanak.

7. Vissza a lakásba, mondom mi van. Hr-essel és ingatlanossal bevágódunk az autóba, és elhúzunk egy másik bankba. Közben lemeszelnek minket a rendőrök.

8. Sikerül pénzt váltanom. Kifizetem az ingatlanost, megkapom a kulcsokat.

9. Vissza az autóba, a hr-es egy angyal, és kivisz az Ikeába, tekintve, hogy a lakás totál üres, és alhatnék a földön, ha nem veszünk valamit.

10. Förtelmes dugó után végre az Ikeában. A szuperolcsó matrac, amit kinéztem, már nincs. Van helyette olcsóbb, de sokkal vékonyabb. Mindegy. Többet nem akarok költeni rá egyelőre, mert a lakásbérlés miatt jól legatyásodtunk.

11. Villámgyorsan összeszedjük az alábbiakat: 2 matrac, 2 lepedő, 2 paplan+párna, 2 ágynemű, 2 törcsi. Visszafuvarozzuk a holmit a lakásba, fölkapjuk az aggódó Batyut.

12. Vissza az irodába. Menet közben már keres a kreatívigazgató. Jegyezzük meg, hogy még semmit nem ettem, pedig már elmúlt 4 óra.

13. Megérkezem. Kreatívigazgató módosításokat kér.

14. Leülök módosítani. Rögtön túlórázok is egyet. Mindenki elment. Csak az iroda melletti sörkertben vidámkodnak az emberek.

15. 8 után hazaindulok az új pecóba keksszel és kólával a hasamban. Vonszolom Batyut, aki az Ikeát kivéve mindenhova elkísért ma, így ki van ütve. Be vagyok szarva, mert az övtáskámban kisebb vagyon lapul, de azért átvágok a parkon, amiben az iroda van.

16. Eltévedek, pedig istenuccse nincs messze a pecó.

17. Anyázok. Elő az ájfónt. 3G be, googlemaps. 3300 Ft.

18. Hazatalálok, kicsit megnyugszom.

19. Lemegyek az egyik vietnámi közértbe. Veszek némi kaját. A tojást nem találom,  el kell mutogatnom. Verdesek a kis szárnyaimmal. A vietnámi néz, megérti, kapok tojást. Ezek szerint meggyőzően alakítom a tyúkot.

20. Vissza a pecóba a kajával a szorongó Batyuhoz.

21. Újból kicsit megnyugszom. Van időm rájönni, hogy nem tudom, hogy működik a cirkó, csavargatom, de valamit nem jól csinálok. Nyomorult hideg van. A lakás óriási és kong, minden visszhangzik, és minden áthallatszik a szomszédból. Kiakadok, bőgök, faszkivan.

22. Találok egy kóbor wifit, ez a nap fénypontja! Chatben panaszkodom B!-nek, mert annyira nem májer a wifi, hogy Viberezni tudjunk. Párszor megpróbáljuk, de csak addig jutunk el, hogy megbeszéljük, hall-e a másik, aztán vagy nem hall, vagy megszakad.

23. Megágyazok az Ikeás cókmókkal. Lefekszem, próbálok nem gondolni a szellemekre és horrorfilmekre. Batyut szorongatva elalszom.

Hát így. És mindez egyetlen nap alatt.

A lakás amúgy nagy, és klassz. Tetőtér, napsütés, tágas terek, illetve tér, mert egy hatalmas helyiség az egész, plusz a felső szint, ami csak alvásra jó. Alig várom, hogy kint legyenek a bútoraink...

Szóval gyertek gyakran! Ne kelljen itt kergetőznünk magunkban!

 

 

...122 nm-en várjuk az érdeklődőket, amint meglesz a szükséges berendezés! Tetőtér, sunshine! 

 Bena karakterekkel ugyan, de gondoltam elkezdek irni. Egyelore cseh billentyuzetem van, es ugy varom a magyart, mint a messiast. 

Nos az elso benyomasok rendkivul kedvezoek. A kollegaim nagyon jo fejek, az iroda is, sot ugy altalaban egesz Praga elkepeszto modon kutyabarat. Batyut gyakorlatilag mindenhova bevihetjuk. Cserebe kicsit tudatosabb a kutyatartas. Az osszes park tele van lebomlo papirzacsival, amit erdekes modon nem visznek haza, hogy jo lesz majd belecsomagolni a szendvicset, vagy csavarokat tartani benne a sufniban.

A kollegak kozul majdnem mindenki tud egy/ket magyar szot. Az egyikuk volt felesege magyar, a masiknak a gyerekkori legjobb baratja az, a harmadiknak a csaja Budapesten dolgozik. Szoval ropkodnek a szia, jo napot, Pali bacsi, gyere ide, teli szalami es csabai kolbasz kifejezesek. Ket het mulva lesz valami ossznepi welcome party, amit nekem rendeztek eredetileg, de osztozom rajta egy masik lannyal is, akinek a bucsubulija lesz. 

B! es en munka utan minden nap bebillegunk a varosba nezelodni meg vacsizni. A cseh konyha durva. Nagyon zuzos. Zsir zsirral, amint az egyik kollega dramai hangsullyal lefumigalta, de sajnos vagy szerencsere nagyon finom. Sorrel kombinalva garantalt hizokura. Eddig szerencsenk volt minden etteremmel, sosem csalodtunk a kajaban, ami egyebkent magyar arakon hozzaferheto. A tegnapi ettermben peldaul kiderult, hogy a pincer dedapja magyar volt, szoval raadaskent tudott egy ket jo szot szolni hozzank a kaja melle. 

Bevasarlast egyelore csak kisboltban inteztunk, ami erdekes modon a vietnami kolonia kezeben van. Minden “potravinyiben” egy vietnami ul, ugyhogy ha valami nem egyertelmu, akkor vak vezet vilagtalant... Elelmiszer ugyben viszont meglepoen sok kozos szavunk van. Cukrarna/cukrszda, kocky cukor/kocka cukor, vagy ha elhagyjuk az elemiszerek teruletet, akkor emlitest erdemel meg a papir es a porcelan, amit teljesen ugyanugy irnak, mint mi. 

Egyelore a legfontosabb, hogy talaljunk egy jo lakast. Sajnos most nem olyan szuper a kinalat, mint amikor otthonrol neztem, de azert mar akadt egy erdekes, aminek raadasul magyar a tulajdonosa. Ma megyunk megnezni meg egyet, ami kep alapjan szinten nagyon erdekes. Terasza sajnos egyiknek sincs, de azt hiszem valahol kompromisszumot kell majd kotni. Erdekes metodus szerint mukodik amugy a lakasberles. Ha kiveszel egy pecot, akkor te fizeted az ingatlanugynok dijat es nem a hirdeto. Mondjuk cserebe ha ugy tetszik, kapsz is szolgaltatast, mert az ugynok a teljes berleti ido alatt rendelkezesre all, ha szot kell erteni a tulajjal, valamint a kauciot is rajta keresztul kapjuk vissza, igy elvileg ki lehet kerulni az otthon gyakran szokasos kellemetlenseget, amikor a foberlo mar elkoltotte a lovedat, es kitalal mindenfelet, hogy miert nem fizeti vissza.

Arak tekinteteben valoban annyiba kerul minden, mint Budapesten. Helyenkent a dolgok meg olcsobbak is, pl. a kaja es a “bkv” biztosan. Ezt a boldogsagot ellensulyozza, hogy a lakasberles joval tobbe kerul, mint itthon, raadasul mivel az elso honapban itt is 3 havi lakbert szokas kifizetni, a gatyank ra fog menni sajnos, ha vegre meglesz. Remelem mihamarabb lesz ertelmes billentyuzetem az irodaban vagy ertelmes wifi az uj lakasunkban, es akkor gyakrabban fogok irni.

Ja, meg csak annyi, hogy az ido szar. Nem tudom, otthon mi van, de itt olomszurke az eg, amiota csak megerkeztunk. A tobbiek biztatnak, hogy pentekre mar itt a szansajn.

Az egész cécó, aminek most a közepén vagyok, azzal indult, hogy hirtelen munkát kaptam Prágában. Ennek örömére kicuccolunk Férjjel és A kutyával. Kereken egy hét múlva kezdek dolgozni, addig pedig rengeteg még a tennivaló. Így jár az ember, ha 1 hónap alatt akarja felszámolni az életét, és átköltöztetni egy másik országba. A hangulat és a kupi a lakásban fokozódik. Kis barátaink, akiktől pénteken búcsúztunk el egy buli keretében, még nem is sejtik, hogy blogot fogok írni szíves tájékoztatásukra. Illetve ezzel a bejegyzéssel már írom is!