Az élet többek között azért is tűnt eddig olyan csodásnak itt, mert semmiféle hivatalos szervvel semmilyen kontaktust nem kellett létesítenem. Onnanól kezdve, hogy a vonat letett minket Prágában, egészen a közelmúltig mindent elintézett nekünk az angyali HR-es kollegina. Egyszer ugye minden csodának vége szakad. Néhány hete a HR-es kollegina megdobott egy rövidke elektronikus levéllel, mely arról szólt, hogy foglalt nekünk időpontot, és el kell mennünk a Külföldi Hivatalba. Nem tudjuk mi lehet a precíz megfogalmazás. Idegenrendészeti? Bevándorlási? Mindegy is. Idebenn Foreigner's Office-ként emlegette mindenki, hát a én is átvettem ezt a kifejezést, és félretettem a nyelvi aggályaimat.
Az e-mail kézhezvételétől számítva mindenesetre 1 hétre előre megvolt a házi feladatunk nekünk és még sokan másoknak, tekintve, hogy a következő iratokra volt szükség a Hivatali Látogatáshoz:
- 2 űrlap, amit Bálint és én töltünk ki, ravaszul teletűzdelve az ilyenkor megszokott beugratós kérdésekkel
- 1 űrlap, amit a főbérlőnk tölt ki. Mr. Főbérlő szerencsére rutinos, így tudta, hogy a komolytalannak tűnő féloldalas lapkát ügyvéddel kell hitelesíttetnie. Mindezt remekül meg is vitattuk mutogatva, miközben ad hoc angol szavakat is bedobtunk a társalgásba. A baráti hangulatot a Rézangyalos pálinka garantálta, ami igencsak megnyerte Mr. Főbérlő tetszését. Szerintem legközelebb is szívesen közreműködik a hivatali ügyeinkben.
- Házassági anyakönyvi kivonat (kész csoda, hogy megtaláltam). Persze az, hogy angolul is rajta van minden, nem elég. Hitelesített cseh fordítást kell hozzá csatolni. Ezt szerencsére a kollegáim intézték, így néhány nap múlva meg is kaptam a nemzetiszín madzaggal átkötött, agyonpecsételt papírdarabkát.
- Munkaszerződés eredeti példánya. Még a próbaidőmet töltöm, de a saját példányom máris eltűnt valamelyik otthoni fiók mélyén. A HR-estől megkaptam az eredeti irodai példányt, de megesketett, hogy nem hagyom el. Innentől úgy mászkáltam az utcán, hogy a kezem mindig a táskámon volt, mintha csak néhány kiló arany vagy egy nyertes lottószelvény lenne benne.
- A szerződés mellé valami szuper-hivatalos céges háromsoros, hogy igen, én tényleg, de tutira itt dologozom, és igen, egész bizti, hogy én vagyok az.
- Igazolványképek. A közeli plázában sikerült készíttetnem egy elég szerencsétlen sorozatot, de nem izgatott. Megrészegített a sikerélmény, hogy 1. találtam fotózós helyet, 2. megértettük egymást a csávóval.
- Útlevelek. (Most véletlenül mindkettőnkéről tudtuk, hol vannak)
- Itteni TB kártyák (Ezt már egy hónapja megkaptam, azóta még nem sikerült elhagyni)
Szóval. Miután összegyűlt a dossziényi irat, felkerekedtünk. Persze ez is komoly előkészületeket igényelt, a HR-es ezúttal ugyanis nem kísért el. Persze felajánlotta, de láttam, hogy ez az utolsó, amit kíván magának, és már így is a munkakörén túlmenően segített nekem mindenben eddig. Tehát magabiztosan megnyugtattam, hogy elintézzük egyedül. Kaptunk egy részletes útbaigazítást, hogy mikor hol kell átszállni, mert persze az intézmény egy általunk nem ismert, messzi kerületben van.
Láss csodát, megtaláltuk a fura, autóút mellett árválkodó épületet. Innentől csak annyit tudtunk, hogy van egy lefoglalt időpontunk. Mindenesetre beigazolódni látszott, amire a többiek célozgattak, és amit nem akartam elhinni nekik: mármint az, hogy lehet, hogy a kifejezetten külföldiekre szakosodott ügyintézők egyáltalán nem beszélnek angolul. Mindenesetre az épület 3 különböző bejárata tele volt kiragasztott információkkal, de kizárólag cseh nyelven. Gondoltuk ez EU feliratú ajtóval nem nagyon lőhetünk mellé. Beléptünk, követtük az EU nyilakat, és egy váróterembe érkeztünk. Kissé összezavart, hogy az EU-s váró tele volt fekete és ázsiai emberekkel, de aztán úgy döntöttünk, hogy jó helyen állnuk, és a bizti kedvéért téptünk egy sorszámot (774-es) a cseles automatából. Az automata azért volt cseles, mert a képernyőn világított egy angol zászló. Arra számítottunk, hogy ha megnyomjuk, végre özönlik majd az angol infó, hogy merre hány méter. Nos nem. Az angol zászló megnyomására maradt a cseh infó és kijött egy sorszám.
Leültünk a váróban, ami tele volt plakátolva hasznosnak tűnő infókkal. Csehül. Egy kifejezés esetén nem sajnálták az energiát a fordításra, így azt, hogy "No enter" 4 nyelven is elolvashattuk minden létező ajtón. Az időpontom 11:30-ra szólt. Arra számítottam, hogy valaki majd kiszól fél 12-kor, mondja a nevem, és már mehetünk is! 11:45-kor még semmi előrelépést nem tapasztaltam, a biztonság kedvéért tépett sorszámom pedig még nagyon messze volt, így felhívtam a HR-est, hogy miatosz. Felhívta a hivatalt, majd visszaszólt, hogy hááááát a másik bejáraton kellett volna bemennünk, ott a recepció, ott fognak segíteni.
Felcihelődtünk, lebaktattunk, megkerültük az épületet, beléptünk a másik bejáraton egy nagyobb váróba. Tényleg ott egy recepció, és egy angolul beszélő hölgy. Mondjuk, hogy időpontunk van, mit kell tenni. Nagyon helyes, segítőkész, bezárja a kaszniját, átkísér minket egy másik kasznihoz, ahol egy fickó van. Elmagyarázza neki csehül, hogy mi a helyzet velünk. Kikeresik a nevemet egy listáról, és lám tényleg ott van. A csávó valami stika sorszámosztóból tép nekem egy új sorszámot (801-es), majd bekalauzol minket a kasznijába, aminek van egy hátsó ajtaja. Azt mondja jobbra, aztán föl az elsőre. Érzem, hogy sínen vagyunk. Új sorszám, titkos ajtó, minden, ami kell. Hát mondanom se kell, hogy jobbra, föl az elsőre, és ugyanott vagyunk, ahol az előző fél órát töltöttük. Az EU váró tele vietnámiakkal.
Mindegy. További 20 perc után felvillan az első sorszámunk (774-es), amit magunk szereztünk időpont foglalástól függetlenül. Bemegyünk vele. Ügyintézőnk egy néni, akitől a vidám cseh köszöntés után megkérdezem, beszél-e angolul. A válasz egy határozott "nye", vagy mi, és fejrázás. Na, szuper, gondolom, ez mulatságos lesz. És tényleg. Adogatjuk az iratokat, mutogatunk, mosolygunk. A néni időnként hosszasan magyaráz valamit csehül, amiből egy szót sem értünk. Az a szerencse, hogy ellentétben az otthoni morcos ügyintézőkkel, ez a néni roppant szívélyes és vidám. Mindent felhasználunk, amink van: szótár, telefonos segítség, cseh szavak, gesztikuláció, kisebb színházi előadás, majd a végén egy fiatalabb ügyintéző, aki tud angolul, és a legkomplikáltabb kérdésekben a segítségünkre siet, mielőtt megkapnánk az Oscar-díjat.
Egy órával később elégedetten távozunk, abban a tudatban, hogy hamarosan jön a második felvonás. Június végén vissza kell mennünk, hogy a most kiállított ideiglenes helyett megkapjuk a végleges papírokat. Nem lehet itt unatkozni, kérem.
