Magánban már elég sokat lelkendeztem különböző felületeken a prágai kutyatartással kapcsolatban, de úgy érzem, itt is össze kell foglalnom a lényeget.
Nem tudom, hogy pl. egy amerikai hogy értékelné, amit itt tapasztal, de ha Magyarországról érkezel, és kutyás vagy, biztosan le fog esni az állad. Magyar szemmel nézve, ez a város egy kutyaparadicsom. És mindez azért lehetséges, mert egyszerűen más az emberek felfogása a témáról. Itt nem az van, hogy "szeretjük a kutyákat, csak..." vagy "szeretjük a kutyákat, de...". Itt egyszerűen az van, hogy "Szeretjük a kutyákat." Pont.
A kutya tényező, amit figyelembe vesznek a mindennapi élet során. A kutyásokra és a kutyákra gondolnak. Amúgy nyilván nehéz is szem elől téveszteni a tényt, mert rengeteg kutya van a városban. Persze ez igaz Budapestre is, de ott mindezt kicsit szükséges rosszként kezelik (a kutya nem városba való, hanem vidékre, nem lehet lakásban tartani, satöbbi, satöbbi blabla).
Először is szerencsés adottság Prágában, hogy rengeteg park van. Komolyan, kis túlzással szinte minden sarkon belebotlik az ember egybe. Ezeket a parkokat pedig lelkesen használják az emberek. Lépten-nyomon fűben fekvő, söröző, tollasozó emberekbe botlasz, amitől kedélyes majális hangulat uralja a várost. Úgy tűnik, hogy az itteni kamaszok szívesebben lógnak a parkokban, mint a plázában, szóval egészségesebbnek tűnik a beállítottság. No de elkanyarodtam. Szóval ezekben a lelkesen használt parkokban magától értetődő, hogy helyük van a kutyáknak. A parkokban egyértelműen jelölik, hogy hol kell pórázra venni őket, és hol futkoshatnak szabadon. Ezeket a futtatókat nem úgy kell elképzelni, mint esetenként otthon, hogy egy szarszagú 20m X 1m-es földdel felszórt, elkerített területen szorongsz. Itt ugyanis nincsenek kerítések. A kutyák számára mindenhol hatalmas, fás, füves területek állnak rendelkezésre, a pórázos és póráz nélküli övezetet csak kis táblák vagy a földre festett ikonok jelzik.
A másik örömhír, amit talán már említettem, hogy mindenhol van kihelyezett kutyakaki zacsi. Tévedés ne essék, itt is szép számmal vannak bűzölgő kis kupacok a fűben. Sajnos sokan otthagyják a cuccost. A különbség csak annyi, hogy ha kulturált, szabálytisztelő kutyatulajdonos kívánsz lenni, megvan rá minden lehetőséged. A lebomló papírzacsikat nem lopják el, és biztos, hogy 10 m-en belül találsz egy szemetest, ahova kidobhatod. Ez őrületes komfort az otthoni gyakorlatommal szemben, ahol elindulok sétálni 2-3 adag zacsival, amik a zsebemben puffadnak, majd ha Batyu alkotott, akkor a felülreprezentált Hegyvidéken esetenként 15-20 percig gyalogolok a bűzölgő adaggal a kezemben, amíg találok egy szemetest (vigyázz, nem kutyakaki gyűjtőt, csak azt a sima sárgát).
Az, hogy a kutyádat beviheted magaddal helyekre, alap. Természetesen itt sem lehet mindenhova, pl. élelmiszerboltokon kint van a tiltó tábla általában. De a többi helyet illetően általában igen nagy szabadsággal mozoghatsz a kutyával. Eleinte mindenhol a magyar gyakorlatot követtük, hogy B! bement előre és megkérdezte, bemehetünk-e mi is. Néhány alkalom után leszoktunk róla, mert teljesen értetlenül néztek ránk, és sietve vágták rá, hogy persze. Most már tehát lazán mozgunk Batyuval, visszük étterembe, kocsmába, vietnámi kifőzdébe, kilátóba kérdés nélkül. Ha beülünk valahova, általában kérés nélkül hozzák a vizet a kutya elé, a legtöbb helyen több kis színes kutyatálat tartanak. Sőt, múltkor megütközve tapasztaltuk, hogy a plázában is kedélyesen sétáltak különböző ebek a gazdáik mellett. Persze én ettől mindig olyan vagyok, mint az egyszeri hülyegyerek, és bökdösöm B!-t, hogy nézd, basszus, látod??? Majd leszokom róla, ígérem, de hát tiszta Alice Csodaországban. Hab volt a tortán, hogy mikor bankszámlát próbáltunk nyitni, a bankba is szó nélkül beengedték Batyut. Miközben mi tárgyaltunk a szükséges papírokról, az egyik kiskosztümös alkalmazott mögénk telepedett, és az elégedetten nyögdécselő kutya hasát vakarászta.
Az otthon gyakorta jellemző kisgyerekes anyák vs. kutyatartók ellentét itt nemigen létezik. Leginkább amúgy azért, mert a két csoport meglepően nagy arányban fedi egymást. Mikor reggel munkába megyek, egymás után jönnek szembe az általában tök fancy, napszemüveges kismamák. A babakocsi fogantyújához általában hozzáfogják egy, időnként 2 kutya pórázát, és mennek a parkba. Vagy a műanyag bringás totyogóst fogják (sok a veszélyesen lejtős út), és a kutya szabadon követi őket. Nincs para. A kutya az élet kellemes, megszokott, természetes része. Nincs túldramatizált hiszti, hogy ne menj oda, ne nyúlj hozzá, ne simogasd meg. Egyfajta egészséges óvatosságot látok inkább. Cserébe a gyerekek számára sem félelmetes mumus a kutya, és jólneveltebben állnak hozzá a kérdéshez, nem kergetik, nyúzzák, püfölik az állatot. A játszóterekre természetesen itt sem engedik be a kutyát, DE gondoltak rá, hogy mindegyik mellett legyen egy "kutyaparkoló". Egy hely, ahova kikötheted az ebet, amíg a gyerek játszik, és ahonnan a kutya lát téged, valamint te is látod a kutyát.
A szabadság, amennyire látom, itt azt hozza magával, hogy a kutyások felelősségteljesebben kezelik a szerepüket. A vadabb kutyákat a megengedő felirat ellenére pórázon vagy szájkosárban tartják, a szabadon kószáló lények pedig nagy valószínűséggel barátságosak. Bunyó persze itt is van néha (múltkor az iroda ablakából figyeltük, ahogy 4-5 kutya egymásnak ugrott a parkban), de komolyabb balhét még nem láttam.
Mindezeknek egyébként komoly hatása van az emberek és a kutyák életére is. Az enyémre például annyiban, hogy nem kell aggályos gonddal megterveznem a napomat. Bemehetek vele az irodába, aztán vihetem magammal ebédszünetben, majd át a bankba ügyintézni. Nincs ez a folyamatos para, hogy juuuj, előbb haza kell mennem letenni Batyut, mert hova teszem, hol hagyom, hova kötöm, nem maradhat ott egy órát, érte kell mennem, hogy levigyem sétálni, stb. Elképesztő könnyebbség.
A kutyák életére nézve is komoly a hatás. Egyszerűen jobban szocializáltak, mert rengeteg inger éri őket. Meg kell tanulniuk viselkedni az irodában, az étteremben, a bringásokkal, gyerekekkel, kutyákkal teli parkban, vagy a helyi BKV-n, ahol a "kutyajegy" csak feleannyiba kerül, mint az "emberjegy". Megszokták, hogy viszik őket az "ember-helyekre". És persze, ahogy elnézem, mindez nem okoz nekik különösebb gondot, vidáman alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez. Hozzá kell tennem, hogy Batyu is vidáman alkalmazkodik, de pont azért, mert mindenhova magammal vihetem, és nem kell őt otthonra száműznöm, rettentően elfárad a nap végére. Nincs hozzászokva, na.
Végezetül pedig, az állatok népszerűségére való tekintettel elképesztő számban található a városban kutya-felszerelés bolt. Csak a szorosabb környékünkön eddig ötöt találtam, úgyhogy autó és házhozszállítás nélkül is van esélyem hazarángatni egy 20 kilós tápot.
Csoda, csoda, csoda! Nem számítottam rá, hogy ennyire kalssz lesz, na.
