BPPR

B! Csak szombat este jött, és nem volt ötletem, hogy mit csináljak addig. A Legszimpibb Kollegina még mondta csütörtökön kedvesen, hogy csináljunk valami programot, és kitalál valamit hétvégére, de azt gondoltam, hogy csak udvariaskodik, és majd "elfelejti" vagy "közbejön" valami. Ehhez képest reggel kaptam egy sms-t, hogy 1-kor fölcsípnek a pasijával, és megyünk ebédelni a vietnámi étterembe, amit már emlegetett. Beszökkentünk Batyuval az autóba, és viszonylag hosszas tekergés után (gyanítom, hogy majnem elhagytuk Prágát) megérkeztünk konkrétan Vietnámba. Áthajtottunk egy ázsiai kapun, és gyakorlatilag egy vietnámi kisváros közepén kötöttünk ki. Olyasmi volt amúgy, mint otthon a kínai piac, de valljuk be, oda se sokat járok, szóval nekem totál új volt az élmény. Prágában a vietnámiak a kínaiak. Már írtam, hogy a városban minden kisközértet ők tolnak. Gyanítom, hogy sokan ennek a kócerájnak a közelében laknak, így a kiskapun túl a vietnámi élelmiszert áruló kisboltoktól a fodrászig kozmetikáig, kifőzdéig minden van. Nos, mi egy ilyen kifőzdébe mentünk be. Ez tipikusan az a hely, amit magamtól, hogy is mondjam nem kerestem volna, de nagyon kellemes volt. A kajával nem volt sok molyolás. Az étterem kacsára szakosodott, csak annyit kell eldönteni, hogy sütve vagy főzve szeretné az ember. A pincér rendelés nélkül hozza mellé a tésztát, salátát, zöld teát, és a levest, amit az étkezés végén fogyasztanak. És azt kell mondanom, hogy isteni volt. És autentikus. Mi voltunk az egyetlen európai társaság, amúgy vietnámi családok hörpöltek körülöttünk jóízűen. Amúgy Zuzana és Jakub, az új haverok azért vágják ennyire a témát, mert Zuzana bátyja vietnámi lányt vett el feleségül, szóval első kézből tudják a tudnivalókat a témában. A Kis Vietnámot elhagyva elgurultunk a város másik végébe, ahol Z. és J. lakik. Mit ad isten egy park mellett (Prágában majdhogynem nehéz nem park közelében lakni), amiben mit ad isten van egy sörkert. Szóval oda átficcentünk egy kicsit ejtőzni. Ez a park amúgy talán csak azért különleges, mert az egyik legnagyobb Prágában. A neve Letná, avagy Letenské sady, és talán a Városligethez tudnám hasonlítani. Mindenesetre tele volt boldog emberekkel, kutyákkal, kisgyerekekkel, sportolókkal, lazuló kamaszokkal, akik mind az első igazán meleg délutánt élvezték a fűben, természetesen a kutyák, gyerekek és sportolók kivételével sörrel. A parkból amúgy isteni kilátás nyílik a városra, szóval jobb hely nem is kellett egy kis dumálásra. A sör után magára hagytam Z.-t és J.-t, hogy kicsit egymás társaságát is élvezhessék. Ilyen messze még sosem voltam a lakásunktól, de szerencsére előzékenyen elkísértek a metróig, és fölírták nekem egy papírra, hogy hol kell leszállnom. Mintegy 10 perc alatt otthon voltam, pedig azt hittem a világ végén vagyok. Este pedig megérkezett B!, akivel máris elvonultunk egy sörözőbe, hogy találkozzunk egy magyar haverjával, aki szintén nem rég költözött ki. Én meg még azt hittem reggel, hogy magányosan kell vergődnöm egész nap.